Dialine – valóban úgy működik, ahogy azt a gyártó állítja? Vélemények és tapasztalatok

Tudta, hogy 2015-ben több, mint 400 millió felnőtt szenvedett cukorbetegségben? Ebből közel 30% nem is tudott problémájukról.

Ami még rosszabb, hogy számos becslés szerint ez évről évre egyre rosszabb. Becslések szerint 2040-ben a cukorbetegségben szenvedők száma közel 650 millió lesz. Évente 5 millióan halnak meg diabéteszhez kapcsolódó szívproblémák miatt. Ezek az adatok azt mutatják, hogy ezt a problémát nem szabad ignorálnunk. Hogyan tudnánk ezt kezelni és vannak-e hatékony módszerek, melyek enyhítik kellemetlen hatásait?

Egy cukorbeteg élete folyamatos küzdelem… hogyan segíthetünk neki?

Sajnos abban felesleges reménykedni, hogy a betegséget meggyógyítják. Ahogy azt W. Głodzik doktor úr mondja, a cukorbetegeknek meg kell tanulniuk ezzel együtt élni. Ez egy krónikus és jelenleg nem kezelhető betegség. Diagnózisa rendszeres orvosi ellenőrzéseket jelent. E mellett vércukor szintjüket rendszeresen mérniük kell minden nap.

Korai stádiumú cukorbetegek olyan gyógyszereket kapnak, melyek javítják a hasnyálmirigy működését, így természetesen serkentve az inzulintermelést. Későbbi stádiumban, mikor a hasnyálmirigy már nem aktív, a páciensek kénytelenek saját maguk adagolni a hormont megfelelő dózisokban.

sugar levelAhogy W. Głodzik kihangsúlyozta, az orvosi ellenőrzések rendszeressége ez esetben létfontosságú. Az egészségügyi intézmény szemmel tartja a betegség jelenlegi állapotát és megváltoztatja a kezelés módját, amennyiben szükséges. Ebben az esetben a kezelés konzervatív. A páciens orvosságokat vagy inzulint kap, hogy lelassítsa a test leépülő folyamatait.

A cukorbetegséggel járó legnagyobb veszély a látás romlása és számos probléma, mely a szívizomrendszer funkciójával kapcsolatos. Ezen rendellenességek az egészséges funkciókkal kapcsolatosak és gyakran okozzák cukorbeteg személyek halálát.

E mellett a cukorbetegséggel diagnosztizált személyeknek fontos észben tartani a rendszeres orvosi ellenőrzéseket. A betegség első stádiuma teljesen tünetmentes lehet és számos évig tarthat. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a test nem szenved. Épp ellenkezőleg – a nagy mértékben felhalmozódott glükóz szint kárt tesz a szervekben és rongálja az egész test funkcióit.  Amikor a betegség hatásai szemmel láthatóvá válnak, gyakran már túl késő. A változások túl messze jutottak és többé nem kezelhetőek.

Ezért ellenőrizze magát rendszeresen – semmi sem akadályozza, hogy glükózszint mérőt szerezzen és leellenőrizze saját vércukor-szintjét. Ha bármiféle rendellenességeket észlel, konzultáljon orvosával amilyen gyorsan csak tud. Emlékezzen: a fiatalkori cukorbetegség gyakran csak átmeneti korszak, melyet helytelen táplálkozási szokások, stressz és mozgáshiány okoznak. Az életstílusbeli változások gyakran segítenek, az orvosi segítség révén pedig megtudhatják hogyan kezelhetik ezt a problémát.

Ha ezzel a betegséggel küzd, nem kell korlátoznia magát az inzulin vagy gyógyszerek szedésére. Léteznek speciális étrendkiegészítők, melyek hatékony módon segítenek a testnek küzdeni a betegséggel. Egyikük a Dialine és ma közelebbről is megvizsgáljuk e szert.

Milyen termék ez és milyen célból készült?

dialineA Dialine étrendkiegészítőt termékként reklámozzák. feljavítja a cukorbetegek életminőségét. Rendszeres használata állítólag végi a belsőszerveket, javítja a szervek funkcióit és növeli a glükózfelhasználás hatékonyságát.

A cég többek között ezen hatásokat garantálja:

  • csökkenti a vércukor-szint hirtelen, szabályozatlan felszökkenéseit
  • segít hatékonyabban átalakítani a glükózt energiává, mely csökkenti teljes glükóz-szintet és védi a véredényeket,
  • támogatja az anyagcserét és segít a testsúly csökkentésében, mely gyakori probléma sok cukorbeteg számára.

E terméket nem csak azoknak fejlesztették, akik a leginkább továbbhaladott, ún. 2. típusú diabéteszben szenvednek. A betegség korai fázisában is segítséget nyújtanak a test funkcióinak serkentésével és a glükózszint kordában tartásával.

Ez az étrendkiegészítő állítólag a sérült szervek regenerálódásához is hozzájárul. Ez különösen a máj, szív, vese és szem működésére vonatkozik. A termék a vakságtól is véd, mely gyakran fenyegeti a 2. típusú diabéteszben szenvedőket. A véredények is védettek, mely csökkenti a szívinfarktus kockázatát.

Hogyan kell helyesen használni?

A Dialine étrendkiegészítőt apró, könnyen nyelhető pirula formájában árulják. E termék esetében az adagolás betartása a legfontosabb. Egy pirulát kell bevenni napi egy alkalommal, lehetőleg reggel, az első étkezés előtt. A gyártó azt ajánlja, hogy a kezelés tartson legalább 30 napig. Ennyi idő után egyértelmű pozitív hatások lesznek észlelhetők.

Lehetséges mellékhatások?

ilness

A Dialine állítólag magas funkciós hatékonyságot biztosít, de vajon biztonságos az egészség számára? A cég kihangsúlyozza, hogy teljesen természetes összetevői vannak, garantálva a kellemetlen mellékhatások hiányát. Hivatalos weboldalukon is látható, hogy a termék sikeresen átment számos klinikai teszten.  A cég állítása szerint a tesztek azt mutatják, hogy a vércukor-szintek átlagosan 30 vagy akár 40%-ot estek.

Termék összetevői

Mivel a termék összetétele természetes, biztosan érdekli Önt is, hogy mi van ezekben a pirulákban, nem igaz? Szerencsére ez nem titok, az összetevők egyszerű listája megtalálható a termék weboldalán. Köztük ezek találhatóak:

  • Pterocarpus (növény a Febaceae családból) – elsődleges célja a glükóz vérből sejtekbe való felszívódásának gátlása, mely csökkenti a glükóz koncentrációt
  • Syzygium cumini – serkenti a hasnyálmirigy működését, így csökkentve a vércukor szintet, így segítve a testet a rossz koleszterin eltávolításában
  • Gurmar levél kivonat – javítja a glükóz használatának hatékonyságát, csökkentve az étvágyat és megvédve a kardiovaszkuláris rendszert.

Ezek az összetevők kétségkívül mind természetesek. Sajnos a gyártó csak ezt az információt adta, nem tudtuk megerősíteni hogy miből vannak a pirulák.

Felhasználói vélemények?

A Dialine étrendkiegészítő nagyon jó hírnévnek örvend fogyasztói közt. Sok hozzászólást olvastunk, melyek alapján a termék igen megbízható. Sokan dicsekednek jelentős vércukor-szint csökkenéssel, jobb közérzettel és csökkent étvággyal, mely segít megtartani egészséges testsúlyukat. Ugyanakkor nem sikerült információt találnunk komolyabb negatív mellékhatásokról.

Jelenlegi ár

Az utolsó dolog természetesen az ár. Érdemes figyelembe venni, hogy egy csomag 20 pirulát tartalmaz. Ha a gyártó ajánlatát figyelembe véve fogyasztjuk, nem fog kitartani a kezelés végéig (egy hónap). Érdemes figyelemmel tartani, hogy az étrendkiegészítő alap ára nem túl jó.

Ez egy akció, de észrevételeink alapján ilyen kedvezmények rendszeresen vannak. Szóval ha az ár épp magasabb, érdemes rendszeresen megnézni a weboldalat. Nagy esély van arra, hogy érdekes akciót talál ismét.

Hol érdemes megvenni?

Végül néhány szót ejtenénk arról, hogy hol lehet megvásárolni. Nem ajánljuk, hogy bizonytalan helyen vásárolja meg az étrendkiegészítőt. A gyártó kihangsúlyozza, hogy a Dialine terméket kizárólag hivatalos weboldalukról lehet megrendelni. Van egy rövid rendelési űrlap, melyet ki kell tölteni, majd meg kell várnia a rendelést.

Click to rate this post!
[Total: 1 Average: 5]

Dialine - vélemények:

  1. arról szeretnék érdeklődni, hogy olyan nők esetében, akik terhességi cukorbetegségben szenvednek, hatásos-e a termék? Gyermeket szeretnénk, de tisztában vagyok vele, hogy előfordulhat ilyen probléma. Előre szeretnék tervezni ez a dolog kapcsán. Nagyon hálás lennék, ha tájékoztatna erről.

  2. Üdv, kérem mondja el, hogy meddig várt a kiszállításra. Kerestem ezt az információt weboldalukon, de ott nem ír semmit. Tud bárki bármit arról, hogy szállítanak-e Lengyelországon kívülre?

  3. Lehet-e olcsóbban kapni? Már keresem egy ideje, de úgy tudom csak a gyártó weboldalán árulják… ha talált másik boltot, kérem jelezzen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük